Médiatábor – 2011
A PEOPLE TEAM-en belül – ebben a formában 2006-óta – minden évben megszervezzük a médiatábort. Célja, hogy a diákok betekintést nyerhessenek a mai hazai és nemzetközi média működésébe, és belepillanthassanak a médiával foglalkozó szakemberek mindennapi létébe, úgy, hogy ők maguk is felveszik ezeket a szerepeket, szerkesztőségben vagy éppen egy filmes stáb tagjaként együtt dolgoznak.
A tábor sikere töretlen, évről évre egyre többen jelentkeznek a foglalkozásokra, ami nem csoda, hiszen napjainkban elengedhetetlen az efféle tudás a normális fogyasztói magatartás kialakításához. Ha másért nem, már csak ezért is hasznos, de sohasem lehet tudni, hogy kiben bújik meg egy új Martin Scorsese, vagy Carl Bernstein.
Akit a szakma maga érdekel, mindenképpen megtalálja a számítását, de nem kell, hogy mindenkiből újságíró vagy világhírű operatőr legyen, elég, ha csak kicsit érdekel, hogyan működik a körülöttünk lévő világ, hogyan működik a sajtó, a híradó, az internet.
Más táboroktól eltérően, itt minden megvan, amire csak szükség lehet. Legyen szó technikai eszközökről, hozzáértő tanárokról vagy akár csak a kötetlen, jó hangulatról, ami az órákat jellemzi. Mert nem mindegy, hogyan tölt el az ember a tomboló nyár délelőttjein 240 percet tanulással. Azonos érdeklődésű fiatalok, stúdió, szerkesztőség, egy remek helyszín, átlagtáborhoz képest luxuskörülmények várják a velünk táborozókat, 4 turnusban, a kecskeméti GAMF Kollégium területén.
A délutánok szabadok, lehetőség van a mozgásra, kreatívkodásra, strandra is megyünk, de akinek ahhoz van kedve (bár inkább ne legyen – nyáron a szabadban a jó), akár a gépteremben is elfoglalhatja magát. Ki-ki saját kedve és szájíze szerint. Minden korosztály megtalálhatja a számítását, a legkisebbektől a legnagyobbakig. Nem mindegy, hogy szórakozva vagy unatkozva tanulunk.
2011-ben is várunk mindenkit, kicsit, nagyot, fiút, lányt, félénket, magabiztosat Magyarország egyik legjobb táborába.
